2016. február 20., szombat

TAMÁSI ÁRON FELOLVASÓ MARATON - FELHíVÁS KÖZÖS OLVASÁSRA

2016 JAN
28
VIII. nemzetközi felolvasó maraton, 2016. február 23., kedd
Az évről-évre népszerűbb, nemzetközivé szélesedett felolvasó maraton fő szervezője 2014 óta a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár, Hargita Megye Tanácsának támogatásával. A 2009-ben Székelyudvarhelyen elindított maratoni felolvasás minden évben magyar irodalmunk egy-egy kiemelkedő alkotójának életművére irányítja a figyelmet országhatárainkon innen és túl. A tavalyi, hetedik maratoni felolvasáson közel 40 000 felolvasó szólaltatta meg Kányádi Sándor műveit, 12 ország 177 településén. Benedek Elek, Orbán Balázs, Jókai Mór, Arany János, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Kányádi Sándor művei után 2016-ban, a nyolcadik nemzetközi felolvasó maratonon Tamási Áron, a nagy székely író életművét szólaltatjuk meg, az író halálának 50. évfordulójára emlékezve. A felolvasás fő helyszínén a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében reggel 10 órától 18 óráig várjuk a felolvasókat, de bárhol a világon lehet csatlakozni a felolvasáshoz, bármikor a nap folyamán, akár otthon egyedül, vagy családi programként is. 

NYITOTT KAPUK NAPJA - 2016.


 
Időpont: 2016. II.24.
15.00 órától  18.00 óráig

Ajánlott tevékenységek:

§  szülők, gyermekek találkozása az előkészítő osztályt indító tanítókkal;
§  az előkészítő osztályok termeinek megtekintése;
§  az előkészítő osztályos követelmények, tanterv rövid ismertetése,
§  beszélgetés a jelenlegi előkészítő osztályokat vezető tanítókkal;
§  beszélgetés, eszmecsere a jelenlegi előkészítő osztályokba járó gyermekek szüleivel.


Igazgató,
Prof. Ioan T. Borgovan

Költségvetés - 2016.január.11.


2016. február 8., hétfő

Farsang - II.D osztály

Anyanyelvi vetélkedő - IV. E osztály

      Nagy élmény volt számunkra részt venni a "Kiss Nyelvművelő" vetélkedő körzeti szakaszán, ahol
I. díjban részesültünk és a városi fordulón, ahol II. helyezést értünk el.
      Nem is a díj volt a fontos, hanem a tapasztalat, amit szereztünk.
      A megyei szakaszra is így készülünk, ahogy bemutatkozó versikénkben is összefoglaltuk:

                                       "Buzgalmunk kárba soha nem vész,
                                        A tudás édes, mint a méz.
                                        A nyelvi játék erős pajzsunk,
                                        Az olvasásban sem lankadunk,
                                        A szerepjátékot kedveljük,
                                        Végig résen leszünk,
                                                                   Reméljük!"

     A IV.E osztály Fürkész csapata:
                       Kántos Kincső
                       Kósa Emese-Izabella
                       Tóbiás Noémi

Mesemondó verseny - II. C és D osztályok



Jan. 30- án a II. osztályos tanulóknak szervezett Nagyapó mesefája elnevezésű mesemondó verseny körzeti szakaszaira került sor.
 Iskolánkat  Troznai Krisztián és Molnár Adrienn  a II. C osztályból , valamint Mátyás Krisztián András és Szentgyörgyi Hanga Éva a II. D osztályból képviselték a Mezőpaniti Kádár Márton Általános Iskolában megrendezett körzeti szakaszon.
Szentgyörgyi Hanga Éva III. díjat, míg Mátyás Krisztián András II. díjat kapott. Utóbbi továbbjutott a megyei szakaszra, melyet március 12-én rendeznek Erdőszentgyörgyön.