2015. október 29., csütörtök

Foci Bajnokság - elemi osztályok

Tizenévesek Bernády nyomában

Idén is népszerű volt a diákvetélkedő

Jelzésértékű, hogy a városépítő polgármester emlékére évente megszervezett rendezvénysorozat minden alkalommal Marosvásárhely fiatalabb nemzedékének megmérettetésével indul. Időt és tereket átszelve válhatnak ezeken az alkalmakon Bernády követőivé, közben pedig szülőhelyük múltjához is közelebb kerülhetnek a vetélkedőre benevezett iskolások. 



A verseny népszerűsége egyre nőtt a tizennyolc év alatt, mi több, a legutóbbi, Bernády nyomában címmel zajlott vetélkedőre minden várakozást felülmúlva 28 V.–VIII. osztályosokból álló csapat nevezett be. A forgatókönyv a korábbi évekhez viszonyítva módosult, az együttlét ugyanis csütörtök délután a Fodor János vezette városnéző sétával kezdődött, amelyen a témához kapcsolódó kérdésekre kellett válaszolni a csapatoknak. Ezután mérhette össze tudását a Bernády Házban az öt legügyesebb Bernády-követő „társaság.”
A tulajdonképpeni vetélkedőre egy bolyais csapat – a Városi Csajok –, a Dr. Bernády György Általános Iskola három csapata – az Asztromegamacik, a Bernádys Történészek és a Kincsvadászok –, illetve a Nicolae Bălcescu Általános Iskola három diákja – a Buborék Tanoda – jutott tovább. A harmadik díjat a Kincsvadászok – Kutasi Csenge, Kurcsi Norbert és Göcsi Szabolcs-Norbert – érdemelték ki, az Asztromegamacik – Bartos Tamara, Szentgyörgyi Zselyke, Breier Brigitta – második lett, a legügyesebbnek pedig a Városi Csajok csapata – Nagy Brigitta Rebeka, Bárczi Ingrid, Székely Anna – bizonyult. Bernády-díjban a Buborék Tanoda – Săbădean Péter, Ballai Dávid, Török Tímea – és a Kincsvadászok – Molnár Dániel, Bató Katalin, Márton Áron – részesült. A középiskolások egyéni versenyére a Bernády-hagyaték kutatóit megszólaltató alkotásokkal, interjúval, riporttal vagy más műfajú írásokkal, esetleg kisfilmmel lehetett benevezni. A második díjat Csorja Ráhel bolyais diák érdemelte ki, első díjjal Szabó Fruzsina művészetis diák munkáját jutalmazta a zsűri. A filmes nagydíjat az Elektromaros Líceum csapata, Docze Hunor, Molnár Tamás és Somodi I. Attila kapta. Minden díjazottnak gratulálunk.

Nagy Székely Ildikó
Népújság, 2015. október 24.

2015. október 23., péntek

Szüreti bál - meghívó



                
                                                                           Őszi bál

Pihen a prés.
Mustszag bódit.
Zenél a csönd, hallgatom.
Szőlőszem és részeg darázs
Hempereg az udvaron.
                                                 (Csanádi Imre: Szüret után)
           Kedves tanárok és diákok!
 Mindenkit  szeretettel várunk 2015.november 7-én, a 15.00 órai kezdettel megtartandó “Őszi bálunkra” a Deus                 Providebit házban.  
     A bált  az V-VIII. osztályos tanulók számára rendezzük, ezért felkérjük a résztvevő osztályokat, hogy:
·       lépjenek színpadra egy rövid műsorral;
·       a számukra kijelölt asztalokat díszítsék fel az ősz pompás termékeivel, színeivel;
·       a népviselet is tartozéka az őszi bálnak, ezért a székelyruha viselete jó pontokat jelent a zsűri értékelésében;
·       kötelező a jókedv és a tánc.
     A bál 19 órakor ér véget. A belépő ára 3 lej.
    Reméljük mindenki jól fogja érezni magát e szép együtt  töltött délutánon.
A szervezők